Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományok Doktori Iskola Középkori Magyar Történeti, Történelem Segédtudományai és Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Programja 2010 óta minden évben megrendezi a középkorral foglalkozó doktoranduszai konferenciáját. Ezen alkalmakkor a fenti három doktori program hallgatói mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak az ELTE más doktori programjaiban tanuló, középkorral foglalkozó doktoranduszai és más hazai, illetve határon túli egyetemek hallgatói is.A konferenciák bevezetőjeként és zárásaként egy-egy elismert kutató plenáris előadását hallgathatják meg a résztvevők.
A tudományos előadások mellett a program során sor kerül frissen megjelent tudományos kiadványok, illetve a középkortudomány területén működő kutatócsoportok bemutatására.
A konferencia elérhetőségei:
A konferenciákon elhangzott előadások a Micae Medieavales sorozat köteteiben jelennek meg.